Sikeresen zajlott az Állatorvostudományi Egyetem Innováció az állategészségügyben című konferenciája


Innováció az állategészségügyben.png

Dr. Jerzsele Ákos tudományos és innovációs rektorhelyettes az Innováció a Fertőző állatbetegségek, antimikrobiális rezisztencia, állatorvosi közegészségügy és élelmiszerlánc-biztonság nemzeti laboratóriuma című projekt előrehaladásáról tartott előadást, amelyben az alprojektek és a fejlesztések eddigi eredményei mellett a One Health (egy egészség) elv fontosságát emelte ki. Ez a megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a humán, az állati és a környezeti egészség egymással szorosan összefügg, ezért együtt érdemes kezelni, kutatni és problémákra közös megoldást találni.

Dr. Pribenszky Csaba tudományos főmunkatárs, egyben az ÁTE Innovációs Irodájának szakmai vezetője az NKFIH által támogatott egyetemi innovációs ökoszisztéma pályázat eredményeit osztotta meg a közönséggel. A négyéves projekt alatt megtöbbszöröződött az ÁTE ipari kapcsolatainak száma, és kutatóink mintegy 110 millió forintot fordíthattak innovatív ötleteik fejlesztésére a Proof of Concept Alapnak nevezett, belső pályázatként működő programban. A rendezvény következő részében a 11, támogatást elnyert kutató közül hárman mutatták be fejlesztéseiket a konferencia közönsége számára.

Dr. Zenke Petra tudományos főmunkatárs az általa kifejlesztett genetikaigyorsteszt-készülékről tartott előadást. Mind a berendezés, mind az eljárás újnak számít, és vadhúst feldolgozó üzemek, illetve vendéglátó egységek, hentesboltok mellett vadászatra jogosult társaságok, valamint nyomozó hatóságok is potenciális felhasználók lehetnek a szarvasfélék helyszíni ivarellenőrzésének igénye esetén.

Dr. Somoskői Bence tudományos főmunkatárs az on-site ELISA teszt kifejlesztésének eredményét prezentálta. Az eljárásnak köszönhetően helyben lehet bélsárból hormonszintet meghatározni, például szaporodásbiológiai vizsgálatokhoz, vemhesség megállapításához és követéséhez. Ez a megoldás legfőképpen (de nem kizárólag) vadállatok esetén előnyös, hiszen tőlük körülményes lehet vért venni.

Dr. Andócs Gábor tudományos főmunkatárs orvosi daganatkezelő plazmaberendezést, illetve annak eljárását mutatta be. A módszer egyik legjelentősebb előnye, hogy mélyebb szövetrétegekben is képes elpusztítani a daganatsejteket.

A szünet után az Óbudai Egyetem saját alapítású kockázatitőke-társaságának pénzügyi vezetője, Khader Attila mutatta be az Obuda Uni Venture Capital Zrt. céljait és szolgáltatásait, majd az egészségügy globális innovációs trendjeibe engedett betekintést.

Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja a probiotikus hatású fermentált takarmányoknak a brojlertartásban megfigyelhető előnyei mellett sertéseknél a simaizomszövet elektromiográfiás (SMEMG) vizsgálatáról tartott előadást.

Az esemény szakmai programját Prof. Dr. Mátyus Péter, az Állatorvostudományi Egyetem kutatóprofesszorának előadása zárta, aki az egyetemi gyógyszerinnovációra vonatkozó tapasztalatait osztotta meg a közönséggel.